Silver : 7. fejezet - Leszámolás |
7. fejezet - Leszámolás
Ezüst 2009.12.04. 23:35
Cyberman a NASA számítógépével ügyködött.
- Ha ezzel is megvagyok, a küldetésem sikerrel jár…
- És ha nem?
Nem messze Cyberman mögött álltam, Tom társaságában.
- Hogy kerültél te ide? – kérdezte felháborodva a fémszörny.
- A barátom, Tom hozott ide. – feleltem. – Tudod, tud repülni. Tom, mutatkozz be szépen.
- Üdvözlöm! – felelte Tom, majd csuklójáról kinyílódott egy fegyver, amivel telibe robbantotta Cyberman-t. Cyberman dühében elkapott engem és a földre taszított.
- Te jó ég! – kiáltotta Tom a képernyőre nézve. – Elindított egy rakétát!
- Miért érdekelne ez engem most? – nyögtem, miközben megpróbáltam leszedni magamról Cyberman-t. Tom gyorsan leszedte rólam, elhajította, majd felsegített.
- Nincs benne elég üzemanyag. És ha nincs megfelelően beállítva, lezuhanhat, pont ránk!
- Akkor állítsd vissza. – feleltem. – Én addig elszórakoztatom Cybermanót.
Cyberman akkora erővel jött belém, hogy kiszabtunk a falon. Gyorsan elővettem a kardjaimat és elkezdtem vagdosni, de meg se kottyant neki.
- Nem tudsz nekem ártani. – felelte Cyberman.
- Azért megpróbálom. –feleltem, majd a Tomtól kapott robbanó csillagokat belevágtam Cyberman fémes testébe. Hatalmas üvöltést hallatott, amikor felrobbantak rajta.
- Na ugye, tudok én, ha akarok. – feleltem.
- Ostoba kölyök! Lehet, hogy el tudtál találni, de meg nem tudsz állítani. A rakéta végez veled, a küldetésem pedig sikerrel jár.
A rakéta! Hát persze!
- És mi van akkor, ha leállítom a rakétádat? – kérdeztem, majd a rakéta irányába kezdtem el futni.
- Remélem ez bejön…
Ebben a pillanatban elkezdett csörögni a telefonom.
- Na ne már!
Juliet volt az.
- Halló?
- Már hívtalak egy órája, miért nem vetted fel? – kérdezte Juliet, elégedetlen hangon.
- Öhm. Hát, mondjuk úgy, hogy nem tudtam telefonálni.
Cyberman már a sarkamban loholt.
- Itt kereslek már mióta. Hol vagy most?
- Öhm. Hát… a NASA kilövő állomáson menekülök éppen egy gyilkos robotember elől.
- Aha, persze.
Cyberman most ért utol és majd nem újból felnyársalt.
- Figyelj, oda adhatom neki, de nem hinném, hogy beszélgetős kedvében van.
Az egyik kardja végigkarcolta az alkaromat.
- Szzzzzzzzzzz… - szisszentem föl fájdalmamban.
- Mi az, Adam?
- Szzzzzzzzzzeretnék bocsánatot kérni a történtekért, de hidd el, nem volt szándékos…
Elértük a rakétaállást. Gyorsan elkezdtem mászni felfelé.
- Jóvá fogom tenni, hidd el, csak most nem megfelelő a pillanat.
- Legalább azt áruld el, hogy hol vagy.
- Jó, ha ragaszkodsz hozzá? Én…
Hirtelen támadt egy ötletem.
- …nézem ahogy a szuperhősöd harcol egy fémemberrel.
- Mi van?
- Bizony! Még a csata zaját is hallhatod.
Cyberman éppen jókor vágott rá a fémvázra.
- Tényleg ő az?
- Nekem elhiheted.
- Te hogy kerültél oda?
- Emlékszel arra az izére, ami belém jött az utcán. Elrabolt és idehozott a NASA-hoz. De Ezüst megmentett.
- Ki?
- Így hívják a szuperhőst.
- Hát elég érdekes neve van.
- Ja. Tudom.
Már majdnem felértünk a rakéta tetejére.
- Figyelj csak! – kiáltotta hirtelen Juliet. – Nem tudsz készíteni róla pár képet. A telefonoddal?
- Csak akkor tudok, ha leteszem.
- Ja, oké. És Adam.
- Igen?
- Nem haragszom ám.
- Örülök neki. Most le kell tennem. Szia!
- Szia!
Na végre! Hol is tartottam. Ja igen, éppen megpróbált megölni egy két lábon járó fémhalmaz. Gyorsan bemásztam a pilótafülkébe és láthatatlanná váltam.
- Ne bújkálj kölyök! – kiáltotta Cyberman. - Nem te mondtad, hogy nem szeretsz bújocskázni?
- Csak keresni nem szeretek. IPIAPACS!
Azzal rádobtam egy Tomtól kapott elekrtomos hálót, ami a falhoz szögezte.
- Ezt itt hagyom ajándékba. – feleltem, majd az ajtóhoz léptem. - Köszönjük, hogy a Silver utazási irodát választották! Kellemes utazást kívánunk!
- NEEEEEEEEEEEEEEEM!!!
Gyorsan becsuktam fülke ajtaját és leugrottam a mélybe. A rakéták berobbantak, én pedig messzire repültem a lendülettől…
***
Mikor földet értem és magamhoz tértem, a rakéta már a sötét eget hasította.
- Sayonara, pancser.
Mikor körülnéztem, egy embert láttam közeledni. Alacsony növésű, szakállas férfi volt, szakadt munkaruhában.
- Nem esett baja? – kérdezte.
- Nem, semmi bajom.
- Hát szép kis kalamajkát csinált, mit ne mondjak.
- Ugyan, semmiség.
- Tényleg? Pedig ennél csak megrázóbb dolgok jönnek majd.
- Ezt meg, hogy érti? – kérdeztem, majd szárnyak suhogását hallottam. Tom szállt le mellém.
- Látom sikerült átállítanod a rakéta irányát.
- Nem nagy dolog. –felelte. – Te amúgy jól vagy?
- Igen, persze. Az úrnak is mondtam.
- Milyen úrnak?
Mire visszanéztem, az öregember eltűnt. Vagy nem is volt ott?
- Szerintem menjünk, amíg nem érkeznek meg a zsaruk.
- Oké. – hagytam rá, majd elrepültünk az éjszakában.
***
Másnap Juliet majdnem fellökött, olyan gyorsan futott oda hozzám a folyosón. Mikor megállt mellettem, egy szuszra mindent megkérdezett.
- Mondjad mi volt! Nem sérültél meg? Ki győzött? Készítettél képeket?
- Öhm, csata, nem, Ezüst és olyan sokáig beszéltünk, hogy nem tudtam képeket csinálni…
- Jaj.
- …csak egyet.
Igazság szerint megkértem Tom-ot, hogy kapjon le a telefonommal.
- Ez Ezüst? – kérdezte
- Igen. Nem semmi, mi?
- Hát nem.
Míg Juliet a képet nézegette, elgondolkoztam. Legyőztem tehát az elképzelhetetlen ellenségemet, ami jó, viszont az öregember azt mondta, hogy „ennél csak megrázóbb dolgok jönnek majd.” Vajon, hogy értette ezt? Merengésemből Jonny Jones vert föl, amikor elkezdett szekírozni néhány elsőévest.
- Hát ez nem lehet igaz! – felelte Juliet és már indult volna kiosztani, ám én visszatartottam.
- Bízd csak rám. – feleltem, majd Juliet elégedett arcát hátrahagyva elindultam Jonny Jones felé. Ezüst vagyok. És akármi jöjjön, megbirkózom vele.
Másolni Tilos!
|