Mit tegyek? Mi köt engem Európához? Hova menjek? Hogyan tovább? Ilyen és ehhez hasonló kérdések záporoztak a fejemben. Azon kaptam magam, hogy roppant fáradt vagyok. Egy nagyot sóhajtottam. És egyszerre beugrott! Volt a suliban néhány éve egy cserediák fiú. Mika Wellami, Finnországból érkezett hozzánk, és egy fél évet töltött az iskolánkban. Nagyon jó barátok lettünk. Középmagas, a skandinávokra jellemző búza szőke haj, és égszínkék szemek. Jól emlékeztem, Helsinkiből jött. Ő biztosan befogadna, és segítene elrejteni a követ! Beállítottam a város koordinátáit, és átadtam az irányítást az automata pilótának. Hátramentem a géptörzs hátsó részébe, és elaludtam…

***

Mikor felébredtem, épp angol tájak felett járt a gép.  Még egy-két óra és megérkezem. A hátralevő idő gyorsan elszállt, és máris az erdőkkel és tavakkal borított finn földet láttam, mikor letekintettem. Jobb lesz egy félreeső erdőben, titokban landolni. Kinéztem egy alkalmas tisztást, és szépen letettem a gépet. Késő délután volt, a Nap lemenőben. Sikerült a városhoz közel landolni, gyalog egy fél óra alatt beértem Helsinkibe. Magamra terítettem nagy köpenyemet, jobb inkognitóban elvegyülni az emberek között. Azon gondolkoztam, hol keressem Mikát? Bár nem olyan nagy ez a város. Hosszas keresgélés, érdeklődés után végül ráakadtam. Egy óriási lakótelepen élt, a külvárosban. Biztos ijesztő leszek és nem ismer majd rám. A 6. emeleten lakott a Wellami család. Mikának nem volt testvére, a szüleivel élt együtt. Ő nyitott ajtót. A köpenyem jól fedett, nem is ismert rám.
- Elnézést, kit keres?
- Én vagyok az, Peter, a gimiből, a tengeren túlról!
Szóltam hozzá angolul. Vette a lapot, és angolul felelt.
- Nem, te nem lehetsz Peter. Ki vagy te?
- Mondom, hogy Peter vagyok!
És ledobtam köpenyemet. Mikának elkerekedett a szeme, majd hanyatt esett, és elájult. Mikorra magához tért, már lefektettem az ágyába, és hoztam egy pohár vizet neki. Szerencsére a szülei nem voltak otthon. 
- Mika, hidd el, én vagyok az.
És elmeséltem a történetemet. Az elejétől a végéig. Amikor befejeztem, látszott rajta, hogy megértette és elfogadott olyannak, amilyen most vagyok.
- Ez nagyon durva! Ezek a karok, és ez a generátor! Woow!
Elmondtam neki, miért jöttem.
- És szeretnék a kőnek valami rejtekhelyet.
- Hmm… Van egy ötletem, hova rejthetnénk el. A nagyapámék a kertvárosban laknak, egy családi házban. Egy jó nagy pincéjük van, ahol csak pár régi göncöt tartanak. Múltkor ott keresgéltem valamit, s találtam egy csapóajtót, amit felnyitva egy hosszú alagútrendszerre bukkantam! Lementem oda, de nem mertem továbbmenni benne, így feljöttem.
- Az jó helynek tűnik. De biztos, hogy teljesen ismeretlen és biztonságos?
- A nagyapám azt mondja, még a második világháború alatt használták, a szovjet támadások elől ide bújtak el.
- Akkor nem hiszem, hogy jó ötlet! Ha egykor tudtak róla mások is, akkor most sincs teljesen titokban!
- Figyelj! Holnap elmegyünk oda, és megmutatom azt a helyet.
- Rendben.
Beletörődtem, hogy így látatlanba mondhatok bármit, meg kell néznem azt a helyet. Mika sajnos nem tudott szállást adni nekem, mert arra hivatkozott, hogy a szülei előtt nem kellene mutatkoznom. Ebben egyetértettem, és megbeszéltünk egy találkozót másnap délelőttre egy szűk kis utcában. Éjszakára találtam egy házat, aminek az udvarára másztam be, s beosontam egy melléképületbe. Remélem, nem vesznek észre, és nyugodt éjszakám lesz! Csak ne lenne ennyire hideg! Nyugodtan aludtam el, arra gondoltam, hogy Finnországban biztos senki sem fogja keresni azt a fránya követ…

***

Másnap korán felkeltem, nehogy találkozzam „vendéglátóimmal”. Mika pontosan érkezett. Autóval jött, és elvitt a nagyapjáék házához. Húsz perc autózás után megérkeztünk. Egy szép családi ház, nagyjából 10 éve építhették. Mika egyszerre a pincéhez vitt. Kb. 10 méterrel a talajszint alatt lehetett, egy keskeny lépcső vezetett le. Félhomály volt, de mindent jól láttam. Mika pár cuccot félreszórt, és láttam a poros talajon kirajzolódni egy csapóajtó alakját.
- Ez kezd izgalmassá válni! – mondtam és felnyitottuk az ajtót.
Majdnem 5 méter mélyen egy alagút húzódott alatta. Leugrottam. Csak az egyik irányba láttam folytatást, a másik oldal be volt omolva. Mikor már mindketten lenn voltunk, Mika bekapcsolt egy zseblámpát, és elindultunk.
Már egy órája kanyarogtunk, és követtük az alagutat, mikor Mika megszólalt:
- Ebből elég! Ássunk egy gödröt ide, temessük el, és menjünk vissza! Nagyon hideg van, és kezdek kifáradni!
- Nem! Szeretném tudni, hova vezet ez. És egy biztonságos helyet találni a kőnek!
- Jól van, még jó, hogy hoztam enni-innivalót!
Folytattuk utunkat. ha elfáradtunk pihentünk. Megfogadtam, ha beledöglök is, kiderítem hova vezet ez az alagút. Mika az órájára pillantott:
- Már órák óta megyünk, kezd elegem lenni!
- Türelem Mika, van kaja, ha éhes vagy eszel, mi baj lehet?
- Bevallom, kicsit kezdek félni! És már biztosan keresnek otthon!
- Nyugi, nem lesz semmi baj!
Minden kitörését hárítottam. Nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mi ez az egész. Mentünk vagy 3 napja, persze pihenőkkel. Mika éppen a finn kultúráról tartott előadást, amikor a távolban hangokat hallottam. Amióta így „átalakultam”, kezdtem érezni, hogy az érzékszerveim jobban működnek, mint valaha. Mikor közelebb értünk, már Mika is hallotta. Oroszul beszéltek, társam kiválóan beszélte a nyelvet, és lelkesen fordította szavaikat:
- Kedves Uraim, csak az ön támogatásukban reménykedhetünk. Ez a különleges faj még ismeretlen a világ szeme előtt, óriási pénzeket kaszálhatnánk vele! Mutogathatnánk jó pénzért, és természetesen tudományos kutatások, kísérletek százait hajthatnánk végre rajtuk! A…
Karon ragadtam Mikát, és futni kezdtem. Az alagút vége be volt omolva, de szuper karjaim segítségével könnyedén eltakarítottam a leomlott köveket. Most már tényleg felerősödött a hang. Egy hatalmas raktárban kötöttünk ki. Bizonyára azért nem vették észre az alagutat, mert előtte óriási konténerek hegye állt. Tovább osontunk a hang forrásának irányába. Egy tárgyalóterem szerű helyiséget láttunk, egy hosszú asztallal a közepén. Az asztalnál öltönyös, komoly ábrázatú urak ültek, és egy embert hallgattak. Fehér köpenyt viselt, fekete hajú, jó 50-es figura, bársonyos hanggal beszélt. A teremben, körben kigyúrt testőrök álltak, akik bambán bámultak ki a fejükből.  A bejárat mellett közvetlenül volt egy szekrény. Nem vettek észre minket, amikor a szekrény mögé ugrottunk. Bizonyára az érdekfeszítő előadást hallgatta mindenki, ezért nem volt idejük odanézni. Újra elkezdtük hallgatni az úriember mondókáját. Mika suttogva fordított nekem.
- És most tekintsék meg ezen a rövidfilmen, ennek a különleges fajnak a fejlődési lépéseit.
Hirtelen elhomályosult a terem, és az egyik falon legördült egy vetítővászon. Egy pillanat múlva ugyanott megjelent a kép, és a szöveg is:
„Az Alienek fejlődési lépései, születéstől a kifejlett egyedig”
Alien? Mi ez az egész? Tudtam, hogy az oroszok fura emberek, de ennyire?
Először egy kis történeti beszámolót hallhattunk, hogyan került bolygónkra ez a különleges lény. A fehér köpenyes férfi közben kommentálta a filmen látottakat.
-  Bizonyára mindenki emlékszik még Lajka kutyára. Az első földi élőlény a világűrben! A műholdat 1957. november 3-án indították Bajkonurból. A Föld körüli pályára állás után Lajka néhány órával elpusztult… MONDJÁK EZT MINDENHOL! De ez NEM így van! A műhold egy ismeretlen pályára állt, és landolt a Jupiter bolygó egyik holdján, a biztonsági felvételek – azaz a fekete doboz - szerint. 63 holdja van neki, nem tudjuk pontosan, melyiken. Lajka kutya ekkor még biztosan életben volt. A bolygón máig ismeretlen lények éltek/élnek, valószínűsíthető, hogy az új fajjal, az Alienekkel azonosíthatóak. Szegény Lajka kutyát ezek az élőlények ölték meg! De nem felfalták, vagy ilyesmi… Neeem. Sokkal nagyobb szenvedést, kínt kellett ennek az állatnak elszenvednie…
Ekkor váltott a kép, (eddig csak Lajkáról, és a Jupiter holdjairól mutattak felvételeket) és egy sötét szobát láthattunk. Az öltönyös emberek feszülten figyeltek. Mika eközben folyamatosan fordított nekem, de éreztem rajta, hogy rettenetesen fél.

***

- És most, mélyen tisztelt Uraim, lássák saját szemükkel a kínt, mit kellett ennek a szegény kutyának valójában elszenvednie! Egy moszkvai börtönben vagyunk. Egy életfogytiglanra ítélt rabot fognak látni. Elmondom mi fog történni tulajdonképpen, és mi történt Lajkával. Az Alien az embert, vagy állatot (Lajkát) használja fel a szaporodásához. A Királynő - majd láthatnak róla képet - a „boly” nőivarú vezetője, feltehetőleg az egyetlen szaporodásra képes lény a bolyban, ő rakja a tojásokat.
Ekkor a képen behozták a rabot, és leültették, majd a székekhez kötözték a szerencsétlent. Majd néhány védőruhás férfi jött be, és egy hosszú asztalt hozott be, rajta hatalmas, kb. 90cm magas, nyálkás tojással. Ekkor a védőruhás férfiak kimentek a teremből.
- … és nyugodjanak meg, nem a reggelijét hozták! Ez az Alien tojása. Ebből kel ki az arcmászó, ami a gazdaszervezetre illeszkedve belepetézik az emberbe, állatba. Igen, ez történt Lajkával is. Néhány nap múlva egy űrszonda bukkant rá, ők hozták haza, ezzel együtt az Alieneket is a Földre. Lajkából már az akkori Szovjetunió területén kelt ki az Alien.
Borzalmas képsorok következtek. A tojás teteje kinyílott, és egy nyálkás pókszerű lény ugrott ki belőle egyenesen a RAB ARCÁRA! Rettenetes volt!  Karjaival körülfonta a rab fejét, ő szemmel láthatóan kómába esett. Mintha elhagyta volna az élet. Váltott a kép.
- És nézzék, mi történt vele néhány nap múlva! Az arcmászó szépen elhal, és „lepotyog” az ember arcáról. Természetesen a petézés már megtörtént. Az ember ekkor magához tér, és látszólag jól érzi magát. Jellemző, hogy ilyenkor kicsit éhesek is.
Ami ezután következett a filmen, azt nehéz elmondani. Iszonyú volt, ahogy az ember látszólag fuldoklani kezd, majd egyre púposodik ki mellkasa. Sikolyok, és nyögések hangzottak. Egy hatalmas durranás a férfi mellkasán, fröcsögő hús, és vér mindenfelé! Az ember hanyatt esett, valószínűleg meghalt. És ekkor egy kis ökölnyi lény jelent meg a rab mellkasában. Undorító volt! Kidugta a fejét, körülnézett, és kimászott az emberből. Tiszta vér volt, és csak úgy csillogtak a hatalmas fogai.
Mika mellettem leült és behunyta a szemét. Ez már sok volt neki. Most tolmács nélkül maradtam, próbáltam a gesztusokból, képekből összerakni, mi is történik ezután. A kis lény valószínűleg élelemért keresgélt. Kapott is, egy kis csapóajtón. (amit láthatóan jól rögzítettek, miután egy halom húst öntöttek be rajta) Hihetetlen volt. Egy pillanat alatt eltüntette.
Közben az úr csak magyarázott és magyarázott. Nem értettem igazán. Láttam, ahogy a kis lény néhány pillanat alatt szinte megkétszerezi méretét. Elképesztő volt. Még egy pár percig mutatták a felvételt, és a kis lényből hirtelen hatalmas szörny lett. Karcsú, magas testalkatú volt. Valahogy így nézhetett ki: hosszú koponya, a tüskés farok, a hátán nagy tüskék és négy, karmokban végződő végtag. Egy kegyetlen ragadozó gyilkos lényt láttam magam előtt. Undorodtam az Alientől.
Ekkor „visszatért” Mika és tovább suttogta a férfi szavait:
- Nos így néz ki az Alien szaporodása. Ez egy dolgozó kifejlett formája. Ebből a kasztból van a legtöbb. Ezután kezdődik minden előröl. Még a már említett Királynőről mutatnék képet.
Még a dolgozónál is borzalmasabb volt: megközelítőleg 60-90 centiméterrel magasabb, és jóval termetesebb, súlyosabb a harcos idegennél. Koponyája sokkal nagyobb és laposabb, rajta széles, felfelé ívelő taraj. Négy mellső, két hosszú hátsó végtagja, valamint hat tüskéje van. Feltűnő szerve a tojásokat hordozó tömlő, s annak végén a tojócső. Ezt a férfi is röviden elmondta. Még tartott az előadás, de egyszerűen nem bírtam tovább nézni. Fogtam Mikát, kisurrantunk a teremből, és elrejtőztünk a raktárban.

***

Megbeszéltük, hogy visszahúzódunk az alagútba, ott alszunk, és holnap megbeszéljük, mi legyen.  Kóválygott a fejem, kavarogtak a gondolataim. Miért jó ez nekik? Ki akarják irtani az egész emberiséget? Nem hittem el, amit láttam, és nem tudtam mit tegyek. Kicsit visszapakoltuk az omladékot, hogy álcázzuk a bejáratot, majd miután megnyugodtunk, lefeküdtünk aludni.

Folytatjuk...

Másolni Tilos!