Bob kezében egy öngyújtó volt. A láng végig futott a kezén, később az egész testét tűz borította. Rám lőtt. Egy hatalmas tűz labda tartott felém. Ezt ügyesen kikerültem. Én sem voltam rest, kirántottam a hatalmas kaszámat. A lapjával jól ki lehetett védeni a tűzgolyókat. Egyre jobban közeledtem Bob felé. Mikor elég közel értem hozzá a földre taszítottam, de amikor épp ütést mértem volna rá, a testemet borzasztó hideg futotta át és a szomszéd falnál kötöttem ki. Jackson volt az, aki az elején karba tett kézzel nézte az eseményeket, most egész testét jég borította. Újból támadt, de most jégtüskéket lőtt a karjából. A tüskék elől egy ideig ki tudtam térni, de éppen egy pillanatra lankadt a figyelmem és Bob egy tűz oszloppal oldalba talált. Rá akartam támadni, de Jackson jég tüskéje felhasította az oldalamat. Ki kell találnom valamit! Az oldalam erősen vérzett és kezdtem kimerülni. Bob és Jackson egyre jobban közelítettek felém. Ekkor észrevetettem egy vastag kábelt a fal mellett a földön. Döntöttem. Egy szempillantás alatt odaugrottam és elvágtam. A terem sötétségbe borult. Már csak Bob világította meg a helyiséget. A sötétbe tapogatózva megtaláltam az ajtót és kinyitottam. Bob észrevett, de már későn. Kivetettem magam az ajtón, Bob még lőtt felém egy tűz oszlopot, de az ajtó bezárult. Sikerült. Végre kifújhattam magam. De nem tartott sokáig a pihenés, mert a prof emberei észrevettek és felém tartottak.
- Minden egységnek! Elkaptuk!
Nekik akartam rontani, de az oldalam gátolt a fürgeségben, ezért a kaszámmal hárítottam a lövéseket. Mindegyikkel végeztem, az utolsó emberig. Egy ajtó volt előttem. Ez állt rajta: Generátor Konzol. Hirtelen támadt ötlettel bementem a szobába. Ott mindenféle kapcsoló, kar, és számítógép panelek voltak. Kinyitottam a kaszámat és a karmaimat, majd elkezdtem lerombolni a helyet. Mikor végeztem, egy hang szólalt meg.
- Az önmegsemmisítésig még 10 perc van hátra.
- Ajaj!
Futásnak eredtem, de hirtelen eszembe jutott a professzor. De ahogy kinéztem egy ablakon, a profot láttam, ahogy beszáll egy gépbe.
- A francba!
Gondolkodtam egy kicsit és rájöttem valamire. Biztos vannak a computerbe adatok a gép útvonaláról. De aztán eszembe jutott az önmegsemmisítés. Gyorsan kell cselekednem. Futás közbe olvastam a feliratokat az ajtókon.
- Gardrób, WC, ne má, hol vagy?
Vezérlő terem. Ez az! Bementem. Az őröket hamar elintéztem, a számítógép kezelés már nehezebb volt. De nagy nehezen megtaláltam a hely koordinátáit. A hely ahova mentek, egy Kanadában lévő titkos bázis volt. Ebben a pillanatban megszólalt a hang.
- Az önmegsemmisítésig még 1 perc van hátra.
- Hopp! Picit sietnem kéne.
Azzal a hangárba mentem, ahol sok féle gép volt. Valami olyasmi kéne, ami nem túl feltűnő. És meg is találtam. Egy kis sétarepülő volt az. Beszálltam. Elég takaros kis gép volt.
- Nem lehet nehezebb vezetni, mint egy targoncát. – mondtam, majd elindítottam. Még épp időben.
- Az önmegsemmisítésig még 10 másodperc van hátra. 9…8…7…6…5…
Végre sikerült fölszállnom.
- 4…3…
Még egy kicsit!
- 2…1…robbanás.
A gép a lángok közül jött elő.
- Juhú!
SIKERÜLT! Ez az! Irány Kanada!

***

2 óra múlva sikerült utolérnem a prof repülőjét, mikor már Kanadában voltunk. Bizonyára észrevettek már.
- Uram!
- Mi az pilóta? – kérdezte Ravell professzor.
- A szenzorjaink egy kisebb repülőgépet jeleznek. Valószínűleg a mi hangárunkból való és minket követ. Leszedjük?
- Nem szükséges.
- Értettem. Mit gondol ki az uram.
- A „Sikoly” kísérleti alany.
- Gondolja uram? Nem valószínűbb, hogy felrobbant a laborban?
- Lehet. De ha mégis ő az, akkor szeretettel várjuk a bázison.
A repülőgép egy szurdokba ért, ahol sűrű köd ült.
- A csudába, ezek meg hova tűntek? – feleltem. - Abba a ködbe ugyan be nem repülök ezzel a szarral.
Körbe-körbe cikáztam, de nem találtam más lehetséges útvonalat.
- Hát jó, akkor gyerünk! – mondtam, azzal berepültem a sűrű ködbe. Nehéz irányítás és pár izzasztó manőver után sikerült elérnem az egyik hegy lábát.
- Rendben van, akkor most merre?
Akár merre néztem csak hó és sziklák voltak, és akkor észrevettem a profék gépét. Nagy csodálkozásomra egyenesen a hegy felé tartottak. Ebben a pillanatban a sziklafal megmozdult, és kétfelé nyílt. Amint berepültek, én is a profék után mentem. Az ajtón túl egy hatalmas hangár nyílt. Gyorsan leszálltam és kiugrottam a gépből, majd fedezékbe bújtam. A hatalmas hangárt egyből elözönlötték a prof emberei és körbe vették a gépemet.
- Azonnal jöjjön elő, vagy tüzet nyitunk! - mondták majd a gép felé céloztak. Ekkor eszembe jutott egy ötlet. Elő jöttem a fedezékemből.
- Emelje fel a kezét! - kiáltották. Én engedelmeskedtem nekik és a hangárból egy kisebb helyiségbe vezettek, ahol a prof volt.
- Elaltatni - parancsolta. Ekkor a gerincem mentén enyhe zsibbadást éreztem, majd elájultam.

***

Amikor felébredtem egy ágyhoz voltam szíjazva. Majd kisvártatva a prof lépett be hozzám.
- Hogy érzed magad? - kérdezte. - Elég ismerős helyzet nem de?
- Valóban. - feleltem. - Csak akkor még nem akartam megölni.
- Most sem fogsz.
Azzal a mögötte álló férfinek intett. Magas, sovány alak volt, köpenyt és csuklyát viselt. Közelebb lépett majd rám köszönt.
- Helló Jack.
- Sam! – kiáltottam, mikor megismertem egykori munkatársam hangját. - Rég láttuk egymást. Szóval te vele vagy?
- Pontosan. És te most meg fogsz halni kis haver!
- Szóval ő is olyan manipulált szar lett, mint a többiek. Remek.
- Ugyan már Sam - felelte a prof. – Joga van tudni, hogy mi ez az egész.
- Ahogy akarja professzor, de fogja rövidre!
- Nos, mint már tudod, az a vezeték igen fontos volt, amit az építkezésen elvágtatok. Ugyanis azt a vezetéket innen Kanadából vezettük le, a laborig.
- Mégis mit szállított az a vezeték? - kérdeztem.
- Azt az energiát, amiből az erőtöket kaptátok. Sidorak kövének energiáját, amit még az Északi-sarkon találtunk. (mivel Magneto M-aszteroidája fölrobbant az X-men Evolution c. sorozatban)
- Mégis minek kellek én magának prof?
- Semminek. Te csak egy teszt voltál az igazán nagy alkotáshoz.
- Miféle nagy „alkotás”? A labort leromboltam, az embereit kicsináltam…
- Ó nem Sikoly! Sam még itt van, és ő a tökéletes teszt alany. A többi meg csak járulékos veszteség.
- Rohadék!
- Rendben, ez esetben…Őrség!
A prof parancsára eloldoztak és a falhoz taszítva rám szegezték fegyvereiket.
- A viszont látásra Sikoly!
- Nem! - kiáltotta Sam. - Azt mondta, hogy az enyém lesz!
- Ne akadjon el a részleteknél Sam! - mondta a professzor.
- Ne akadjak el a részleteknél?! Egy nagy francot nem! – kiáltotta, majd eltaszította a profot, aki elvesztette az eszméletét és a földre rogyott. Sam utána neki esett a prof embereinek. Az ujjai végéből hatalmas karmokat növesztett és azzal támadt rájuk. Hamar elintézte őket, és egy szempillantás alatt előttem termett. Megragadott majd a szemközti falhoz vágott. Minden ellentámadásom hiába való volt. Sam hamar kitért csapásaim elől, villámgyors és erős mozdulatokkal vágott vissza. Talán ez azért is volt, mert nem voltak rajtam a fegyvereim.
- Sam hagyd abba! – kiáltottam.
- Ne nevezz így többé! – kiáltott tébolyult dühvel a csuklyás. - A nevem Kaszás! Halhattad a profot senki vagy, én vagyok a tökély!
- Na, erre mit lépsz, Mr. Tökély? – mondtam, majd egy hatalmasat ordítva a falhoz taszítottam. Kihasználva az alkalmat kifutottam az ajtón és a szemközti helyiségbe szaladtam. Ott ismerős tárgyakat fedeztem föl. A fegyvereimet, de mégis valahogy máshogy néztek ki. Nem haboztam és a két fegyvert a kezemre csatoltam. Lassan megfordultam, észrevettem, hogy a Kaszás felém tart. Előrántottam a fegyvereimet és rátámadtam. Kaszámmal felé suhintottam, ám ő gyors reflexeinek hála, sikeresen hárította ütéseimet. Most ő támadt és megsebzett hatalmas karmaival. Az ütés hatására a földön kötöttem ki. Ő éppen leszúrni készült, amikor én egy gyors mozdulattal levágtam a jobb kezét.
- Wuáááá! Te átkozott…
Kihasználtam az alkalmat és a közeli lift felé vettem az irányt. Már majdnem odaértem, amikor valami elkapta a jobb lábamat és elestem. Kaszás volt az, a megmaradt ball kezével szorította a lábamat.
- Nem mész te innen sehová!
Kezemmel kitapogattam az ajtózáró gombját.
- Én erre nem vennék mérget. – feleltem és a megnyomtam a gombot.
Az ajtó erre bezárult és levágta a Kaszás megmaradt kezét. A lift megállíthatatlanul lefelé ment. Mikor kinyílódott az ajtó, egy hatalmas helységben találtam magam, amiben egy generátor volt, a professzor által említett kővel a belsejében. Észrevettem egy újlenyomat leolvasót a nyitókonzolon. Eszembe jutott egy ötlet. Odamentem a lifthez és kiszedtem a Kaszásnak a levágott kézfejét. Ezután ráhelyeztem az olvasóra, ami erre villogni kezdett majd egy hang jelezte, hogy kinyílódott a generátor. Nem is vártam sokat, kiszedtem a követ a gépből, majd ismét a lift felé vettem az irányt. Fölmentem a vezérlőegység szintjére. Odamentem a műszerfalhoz és elkezdtem nyomkodni a gombokat. Talán itt is összejön az önmegsemmisítés. Ám alig kezdtem el a műveletet, észrevettem, hogy az önmegsemmisítés már rég elkezdődött.
- Én voltam.
Ravell professzor állt mögöttem, elégedett arccal.
- Maga?! – kiáltottam.
- Igen én.
- De miért robbantaná fel a saját bázisát?
- Nos azért fiam, hogy eltüntethessem a nyomokat.
- És ezért maga is meghalna?
- Nekem már mindegy.
Ekkor hirtelen összerogyott, így megláthattam a hátán lévő hatalmas sebet, amit bizonyára Kaszás ejtett rajta. Odarohantam hozzá.
- Tessék. – felelte és a kezembe nyomott egy kártyát. – Ezzel ki tudsz jutni innen.
- Miért segít nekem? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs. – felelte, majd meghalt.
Több se kellett nekem, megragadtam a kártyát és már menekültem is ki, a professzor holttestével. A hangárban még ott ált a sétarepülőgép, amivel jöttem. Beszálltam a gépbe és elindultam a kijárat felé. Körülöttem hullottak a plafon darabjai, végül elértem a kijáratot, mielőtt beomlott volna a hegy. Egy fantasztikus manőver után kiértem a lángoló és omladozó bázisról és elrepültem, amilyen messze csak tudtam.

***

Mikor az Atlanti- óceán fölé értünk, megfogtam a professzor bebugyolált holtestét és beejtettem az óceán hullámai közé. Ezalatt elkezdtem gondolkozni. Tűzvész, Jégmester és Kaszás bizonyára túlélték a robbanásokat és engem akarnak majd, a kővel együtt. Hol lehetne megfelelő rejtekhelyet találni a kőnek. Kis gondolkodás után végül beugrott. Visszamentem a pilótafülkébe és beállítottam a koordinátákat.
- Viszlát prof. Viszlát régi élet. Irány Európa.
Miközben a repülőgépet kormányoztam, arra gondoltam, hogy vajon mi következik ezután.

Másolni Tilos!